Az OECD országaiban 5,1 százalékra csökkent a munkanélküliég márciusban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 37 tagállamában a munkanélküliség átlagosan 5,1 százalékra csökkent márciusban az egy hónappal korábbi 5,2 százalékról.

Az OECD-ben közel 34 éves csúcson az infláció márciusban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban márciusban átlagosan 8,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a februári 7,8 százalékos növekedés után.

OECD: a válság több mint 1 százalékpontot vehet el a világgazdaság idei növekedéséből

Az ukrajnai háború több mint egy százalékpontot vehet el a világ idei gazdasági növekedéséből és két és százalékponttal megdobhatja az inflációt.

Decemberben 30 éves csúcson az infláció az OECD-ben

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban átlagosan 6,6 százalék volt az éves szintű fogyasztói áremelkedés decemberben a novemberi 5,9 százalék után.

Deloitte: megjelentek a globális minimumadó modellszabályai

Nyilvánosságra hozta modellszabályait a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a globális minimumadóról, és az EU is kiadta irányelv-tervezetét a minimumadó unión belüli gyakorlatba ültetéséről - hívta fel a figyelmet a Deloitte nemzetközi üzleti tanácsadó.

GVH: az Eurázsiai Gazdasági Unióban várható változások előnyt jelenthetnek a magyar és az európai vállalkozásoknak

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakmai értékelése és javaslatai alapján az Eurázsiai Gazdasági Unióban kedvező versenyjogi változások várhatók, amelyek előnyt jelenthetnek a magyar és az európai vállalkozások számára is.

Az OECD szerint lassul a globális gazdaság a következő két évben, Magyarországon is

Az OECD azzal számol, hogy a következő két évben lassul a globális gazdaság növekedése az idei évhez képest, és a gazdasági kilátások terén az eddig becsültnél magasabb és tartósabb inflációt tartja a legnagyobb kockázati tényezőnek.

OECD: elérte a válság előtti szintet a világ bruttó hazai terméke

A globális bruttó hazai termék az idei második negyedévben már elérte a válság előtti szintet az OECD kimutatása szerint.

Emmi: az OECD szerint Magyarország az oktatásban is magas színvonalon teljesített a járvány alatt

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint Magyarország az oktatásban is magas színvonalon teljesített a koronavírus-járvány alatt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.

Még mindig nem érte el a járvány előtti szintet az OECD-tagállamok GDP-je

Még mindig nem érte el a koronavírus-járvány előtti szinteket a hazai össztermék (GDP) a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 37 tagállamában, jóllehet a gazdasági növekedés üteme gyorsult a második negyedévben.

Mérséklődött az OECD gazdasági növekedése az első negyedévben

Jelentősen lassult az OECD tagállamainak együttes gazdasági növekedése az idei első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve.

OECD: Lassult a G20-ak gazdasági növekedése a tavalyi utolsó negyedévben

Lassult a 19 legnagyobb gazdaságú országot és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport gazdasági növekedése a tavalyi utolsó negyedévben az előző negyedévvel összevetve.